2017. november 9., csütörtök

ismétlés a tudás...

Az van, hogy egyrészt az ismétlés segít a megtanultakat rögzíteni...másrészt pedig lehet szórakoztató módon is csinálni.

A Kahoot egy olyan játszva ismétlő-tanuló rendszer, ahol a már elhangzott tananyagot vicces és versengő formában lehet a hallagtókkal újranézni.

Hát nézzük!


2017. november 6., hétfő

Tanácsadói arcképcsarnok - Vető Zsuzsanna



Vető Zsuzsanna



Amilyen munkában igazán otthon érzem magam:
Abban a folyamatban, amikor
  • az ügyfél és köztem kialakul a bizalom,
  • a kapcsolat lehetővé teszi a tapasztalást, tanulást, változást,
  • előkerülhetnek a nehézségek és támogatást tudok nyújtani a megoldás keresésében,
  • az ügyfelemnél összeáll a sok puzzle-ből egy új kép,
  • látom, hogyan változik a másik ember helyzete, élete.
Legnagyobb szakmai sikerem:
Egy ügyfél az ülés végén a következőt mondta. „Van coachom a külföldi anyacég révén, de abból pont az az odafigyelés, mélység hiányzik, amit te adtál. Ebben a 60 percben új dimenziókat nyitottál a konfliktusom megértéséhez, feltárásához és kezeléséhez.„

A munka, amit igazán szerettem:
Vállalkozással próbálkozott az ügyfelem többször is, de valami miatt nem lett sikeres. Nagyon motivált volt, hogy a következő alkalommal sikerre vigye az ötletét, ezért is fordult coachhoz.  Izgalmas, kihívással teli folyamat volt, amiben sikerült felépíteni a jövőképet, aktiválni az erőforrásokat, kreativitást és beindítani egy belső folyamatot, ami ügyfelemet a célja megvalósítása felé vitte. Ma pontosan abból él, amiben az örömét leli. Ez az, amit igazán szeretek a munkámban.

Ami motivál:

Megtalálni az utat a másik emberig. 

2017. november 3., péntek

Tanácsadói arcképcsarnok - Bálint Viktória

Ha lenne pár kérdőjel a saját működésünkkel kapcsolatban





Bálint Viktória Dorina,

NLP Master, egyéni valamint csoport és team coach


Szenvedélyem a fejlesztés, legyen szó egyénről, csoportról, szervezetről egyaránt. Keresem, kutatom
a mélyebb összefüggéseket, meglátom a láthatatlant, és ezek munkába állításával tartós és mélyreható változásokat vagyok képes generálni. Munkáim során rengeteget használom NLP-és (Neuro Lingvisztikai Programozás) tudásomat, módszereimet, ami mára már második nyelvezetemmé vált. 

Hiszek abban, hogy tartós, és katartikus változások csak akkor érhetők el, ha az értelem mellett az érzelmeket is csatasorba állítjuk, mert amíg nincs érzelmi változás, érzelmi ráhangolódás, addig a tudat önmagában vesztésre van ítélve.

Különös képességem, hogy meglátom az egyénen vagy csoporton belüli ellentmondásokat, disszonanciát, rejtett feszültségeket és konfliktusokat, és ezek felszínre hozásával, harmonizálásával képes vagyok egy ütőképesebb egységesebb, hatékonyabb rendszer kialakítására, egy lényegesen öntudatosabb, ön-azonosabb működés kialakítására.

Ahogy egyéni fejlesztéseken belül nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy összhangba kerüljön önmagával a személyiség, döntésképességét, aktivitását erősítem azzal, hogy segítek feloldani a belső ellentmondásait, konfliktusait, segítek kibogozni ellentmondásos érzelmeit, úgy szervezeten belül is rendkívül izgalmas terep számomra a formális és informális szerepek összhangba hozása, a szerepkonfliktusok feloldása, ezáltal a kommunikációs csatornák felszabadítása. Amikor újra megindul a belső kommunikáció, az olyan a szervezet számára, mint amikor végre újra akadálytalanul áramlik testünkben a vér. 

Rendkívül felszabadító!

2017. július 31., hétfő

ERP - vagyis vállalatirányítási rendszerek támogatása

ERP - vagyis Enterprise Resource Planning. Szépmagyarul vállalatirányítási rendszerek.

Ami egy olyan szoftver, ami kezeli a számlázást, az ügyféltörzset - vevőket és szállítókat - dokumentumokat, folyamatokat, raktárkészletet, kimutatásokat, és számtalan egyéb hasznos dolgot.
...ami egy szoftver.
Amit szoftverfejlesztők készítenek.

És teljesen jogos a kérdés, hogy mit keres ez a bejegyzés itt. És tényleg.

Ez úgy szokott kinézni, hogy amikor a vállalat/vállakozás elér egy bizonyos nagyságot, akkor igénye lesz arra, hogy ne öt kockás füzetben tartsa nyilván saját magát, hanem egy felületen. Lehetőleg digitálisan és visszakereshető, biztonságos módon.

De. Ezzel logikusan együtt jár(na) a folyamatok letisztázása. Ki adminisztrál, ki hoz döntéseket, ki kap kimutatásokat, mikor. Miért. 
Ezeket a döntéseket viszont sem a szoftver, sem a fejlesztői nem hozzák meg. Ezt a cég, a beruházó döntéshozóinak kell megtennie. A rendszer nem teszi meg helyettük.
Ugyanakkor ha ez nem történik meg - azaz a cég nem találja ki, hogy mire és hogyan akar egy ilyen rendszert használni, nos akkor ez egy kútbaesett beruházás lesz, ami csak növeli a cégen belüli feszültséget.

És itt jövünk mi a képbe.

Segítünk átgondolni, hogy kell-e egyáltalán egy ilyen rendszer, és ha igen, akkor mire és hogyan lehet használni.

A témában szerződött partnerünk a Webpartners Kft., akiknek az Adamo ERP termékével dolgozunk.


2017. június 6., kedd

amikor az értékesítést értékesítik

Kedves Látogatóink!

Ez a nap is elérkezett! Értékesítővel bővült a csapatunk.



Dürgő Dávid kedves - immáron - kollegánk* a mai naptól ebben a pozícióban is erősíti a csapatot.
Amellett, hogy parádés tréningeket tart, erősíti az egyébként is izmos ügyfélkapcsolati vonalunkat.

Welcome on board, D!


*márhogy ímmáron kollegánk, nem ímmáron kedves

2017. május 23., kedd

ékkövek, arany, ezüst, kincsek

Küldetésünk az értékesítés.

Így aztán minden szinten fejlesztünk értékesítőket.
Most például az Aranyfej ékszerészeti nagykereskedés szervezésében indult értékesítési képzést indítottuk el.
Tréning azoknak, akik a pultban állnak, és egészen konkrétan gyémántot árulnak. Merthogy azt ie el kell adni.

Életem nagy és érdekes élménye volt, hogy hogyan érvelünk egy odavetett másfélmilliós ékkő mellett, vagy hogyan kifogáskezelünk egy "önhorpadós" aranyfülbevaló reklamációjánál.

Tapasztalat.
Ékkövek.
Értékek.


2017. április 9., vasárnap

Csoportdinamika selfie


dr Karl Shattenhoffer, és én.

Mondjátok, hogy groupie vagyok, vagy egyszerűen csak az igazán bulvár megközelítésben lelem örömöm.
De egy képen lenni azzal a kutató-tudóssal, aki nagyban hozzájárult ahhoz amit és ahogyan én ma dolgozom/pénzt keresek/élek/világot látok. Nekem nagy dolog.

2017. április 6., csütörtök

Óriások között

El fogok tölteni négy napot Karl Schattenhofferrel egy workshopon.

Aki ettől a mondattól nem esett önkívületbe, annak szeretném elmondani, hogy Karl nem másnak, mint Kurt Lewinnek - igen , A Nagy Lewinnek - az egyenesági tanítványa.

Lewin nevéhez fűződik a csoportdinamika kutatásának megkezdése, meg úgy általában a kifejezés.

Az alkalmazott csoportdinamika egyben módszer, elmélet és kutatás, mely a következő célokat és igényeket fogalmazza meg:



  • az egyén, csoport, szervezet és társadalom között zajló interakciós folyamatok érzékenyítése, kommunikációs készség fejlesztése
  • a csoportfolyamatok analitikus megértése és érzelmi nyomon követése
  • ön- és mások észlelésének kifejlesztése
  • konfliktusmegoldó készség fejlesztése
  • szerepflexibilitás és kapcsolat teremtő készség fejlesztése
  • integrációs és differenciálódási készség fejlesztése
  • együttműködő és vezetői képesség fejlesztése
  • ön- és csoportszervezés képesség fejlesztése
  • önirányítás és csoporton belüli munkaképesség előmozdítása az önreflexiós képesség fejlesztésével
  • csoport fejlesztése az integráció, illetve differenciálódás irányába
  • önirányítás és csoporton belüli munkaképesség előmozdítása az önreflexiós képesség fejlesztésével
  • csoport fejlesztése az integráció, illetve differenciálódás irányába




2017. február 17., péntek

Inara HQ

Hosszas vándorlás és keresgélés után van új irodánk.
Ha esetleg a vár felé jártok, akkor várlak tisztelettel egy kávéra:)


2017. február 7., kedd

hallgatói értékelés

Megérkezett az első hallgatói értékelésem. Márhogy, a hallgatók értékeltek engem.

"Óriási meglepetés volt ez a kurzus számomra, az egyik legjobb tárgy volt a félév során. Szakmailag a toppon lévő nagyon korrekt Tanár Úr pedig mindig segítőkész volt, bármiben segített amit csak kérdeztünk tőle!..."

"Az órák nagyon interaktívak voltak. A mindennapi életben is jól használható lesz a tanult anyag."

"Az oktató nagyon segítőkész volt, látszódott rajta, hogy szakmailag maximálisan felkészült. Az órán a figyelmet végig fent tudta tartani. Ritkán találkozok ennyire jó tanárral."

"Hasznosnak tartom, főleg a gyakorlatorientáltsága miatt. Úgy érzem, hogy sokban hozzájárult a főiskolai tanulmányaim sikeréhez."

"Ferit nagyon jó oktatónak tartom. Igazán innovatív, gyakorlatorientált személy, aki igyekezett minket is bevonni, interaktívvá tenni az óráit, nem hagyta, hogy lankadjon a figyelmünk, ezért is és az egyéni feladataink miatt is nagyon gyorsan elteltek az óráink."


A fenti szöveges értékelés teljesség igényével került közlésre, azaz csak ezeket írták. 

Kedves Hallgatók, én köszönöm!