2021. április 19., hétfő

Szerepjáték tréning a résztvevők szemével






Hangulatos, barátságos szerepjáték barlang. Az asztalok felől szörnyek és elfek duruzsolnak felém. Még csak a saját karakterem viselem, amit levetni készülök.
Feri rámnéz, és ajánl. Tökéletes a szerep. Kicsit csiszolunk még, hogy tökéletesen illeszkedjen. Kapok erősségeket, varázslatokat, választok ruhát, hajszín. Kész a boszorkány. Mi más.
Még 15 perc, és kis asztalunk körül már csak elfek, törpék és emberkarakterek ülnek, no meg a mesélő, aki gombolyítja a szálakat.
Bekerülök a kalandba. Döntök, harcolok, megmentek, vonzódon és eltasítom. Mintha ismerős lenne ez az egész. Na nem, ez csak illúzió, menjünk tovább a várba, a bárdokkal énekelni.
Röpke - valóban gyorsan elszálló 2,5-3 óra, a feladat teljesítve, karakterek letéve, és mi ülünk.
Újra a "valódiban", amiben idejöttem, és beszélünk, megosztunk, visszajelzünk. A "mintha" világ könnyedén passzol a "valódihoz", tapasztalatai könnyedén, ha nem is mindig fájdalommentesen illeszthetők be a mindennapokba, tapasztalásai kiválóan hasznosíthatók a barlangon kívül is.
Mélyvíz! Gyakorlott önreflexoroknak ajánlom.

Ézsöl Andrea - ügyfélkapcsolati igazgató







Az alkalom nagyon hasznos volt, messzemenően felülmúlta a várakozásaimat. A játék nagyon élvezetes volt, csak utána, az értékelés közben vált számomra világossá, hogy a játék közben mennyire kirajzolódtak a résztvevők csapaton belül természetesenek érzett szerepei. Sokat tanultunk magunkról, csak ajánlani tudom

Wohlmuth Máté - közgazdász






A munkamódszer zseniális. A "tréning" háromóra szerepjátszással kezdődik, ami nem csak feloldja az esetleges gátlásokat, de fontos szerepe van a későbbi beszélgetésekben is. Nem feketemágia persze.
A játék közben többször is eszembe jutott, hogy ebből könnyen vonhatunk majd le együtt következtetéseket a csoportunk működésével kapcsolatban, de meglepett, hogy mennyire hatékony volt a játék utáni beszélgetés!
Szerintem jó ötlet, csak ajánlani tudom mindenkinek.

Alvégi Lóci - építészmérnök




Szabad szellem, szabad gondolkodás, szabad választás, szabad fantázia. Végtelen lehetőségek! A kérdés az, hogy mit kezdesz vele! A döntésed felvállalása esetleg a végedet okozhatja... miközben a mérleg oldalán a helyes, morális döntés áll. Esetleg megúszhatod valamelyik csapattársad élete árán, de a lelked kárára. Ugye a szabadság gondolat már nem is olyan vonzó! Ha ezekkel mind nem értesz egyet vagy vitatkoznál vele, akkor neked találták ki a "Szerepjáték, mint Önismeret" című játékot, ahol megláthatod az összefüggéseket! Profi csapat, jó hangulat, jól eltöltött idő, kedves arcok. Nekem bevált."


Gönczi-Kovács Attila, informatikus




Több mint 10 évig vártam életem első szerepjátékára, önismerettel pedig majdnem 20 éve foglalkozom. Feriéknél a régi vágy találkozott a régi szerelemmel. Szerepjáték önismerettel? Hát ez biztos, hogy nekem lett kitalálva- gondoltam.
A társaság inspiráló, a meseszövés magával ragadó, a játékélmény egyedi és személyes. Zseniálisnak tartom az ötletet, hogy a kalandban való viselkedésemet, érzéseimet vizsgálva játék közben tanulok magamról. A visszajelző kör pedig alkalmat ad a többiek meglátásain át ránézni a működésemre. Remekül szórakoztam, kísérleteztem... izgultam és harcoltam, elbizonytalanodtam és döntéseket hoztam, szövetségre léptem és magamra maradtam. A nap végén pedig hazavittem a nagy hatalmú játékmester, a hű fejvadász, a rendíthetetlen törp, a titokzatos félelf és a tüzes boszorkány szavait. Azóta is eszembe jutnak . Ti ne várjatok ennyit...jelentkezzetek, megéri ...

Bicsérdi Magdaléna, pszichológus




A Feri által vezetett önismereti szerepjáték világa percek alatt szippantott magába. 
Köszönhetően a részletes, kreatív és nagyon fordulatos történetvezetésnek megszűnt a tér és idő érzékelésem, ezáltal szinte észrevétlenül csúsztam bele a szerepembe, amiben kiélhettem elfeledettnek hitt vágyaimat és lubickolhattam a lehetőségekben. Elröppent az a néhány óra és közben érzések egész orgiáját megélhettem, így az élmény kifejezetten valóságosnak tűnt. 
A szerepjáték közben és a feldolgozás során pedig annyi pozitív megerősítést kaptam, ami még azóta is elégedettséggel és jóérzéssel tölt el. Nagyon örülök, hogy megismertem ezt a lehetőséget, mert így biztonságos keretek közt meg tudom élni és ki tudom próbálni saját belső világom eddig talán magam előtt is rejtett oldalait. 

Köszönöm a lehetőséget, biztos vagyok benne, hogy menni fogok még. 

Balla Frigyes Hunor- tréner, fejlesztési vezető



"Öcsémmel voltunk egy februári játékon. Az első dolog, ami feltűnt az a társaság különbözősége és általános nyitottsága volt. A csapatban volt sokat tapasztalt szerepjátékos veterántól kezdve az első alkalmas, ilyen játékkal csak most ismerkedő érdeklődő is. Öcsémmel már régebben is szerepjátszottunk, de ez az alkalom volt az eddigi egyik legszórakoztatóbb! Annyit nevettünk, hogy amikor hazamentem, izomláza volt a mosolygóizmaimnak!  Igaz, hogy itt nem a harc dominált, de Feri tapasztalt mesélésének köszönhetően folyamatosan olyan helyzetekbe kerültünk, melyek feszegették a határainkat, elgondolkoztattak, hogy vajon mit miért teszünk a játékban, mit miért teszünk a való világban. Játék után beültünk egy kellemes teázóba és átbeszéltük, hogy kinek milyen érzések, pillanatok voltak a legemlékezetesebbek, kinek milyen fellelhető minták ismétlődtek a viselkedésében. Tanulságos és egyben szórakoztató játékalkalom volt. Biztos megyek a következőre is!"


Beregszászi Viktor, tréner, facilitátor 



Rengeteg olyan új élményt adott nekünk a mesetréning aminek köszönhetően még jobban megismerhettük magunkat, egymást és a csapatunk működését. Olyan helyzeteket tudott teremteni, amik rávilágítottak mindannyiunkat, hogy cégen belül milyen erősségeink vannak és mikben kell még fejlődnünk. A kiváló trénereknek és a fantáziával teli meséjüknek köszönhetően mindannyian hihetetlen őszinteséggel, nyitottsággal és építő jelleggel tudtunk egymásnak visszajelzéseket adni. Biztos vagyok benne, hogy a tréning nagyon sokat segített nekünk, hogy a jövőben tovább fejlődjünk és személyes és üzleti sikereket érjünk el."


Kiss Nikoletta, ügyvezető





Számomra nagyon izgalmas volt olyanokkal játszani és együtt ismerkedni a szerepjátékkal, akiket annyira nem ismertem, így sokkal kiszámíthatatlanabb volt, hogy a másik mit fog lépni egyes helyzetekben. A játék során egyre felszabadultabban éreztem magam, bátrabban használtam a „képességeimet”. Megtanultam, hogy okosan kell gazdálkodni és használni kell azt, amit tudok – a való életre vonatkozóan is.
Egyértelműen ajánlanám ezt a tréninget. Nagyon jól összekovácsol egy csapatot, társaságot, ráadásul önismeret szempontjából nagyon hasznos és izgalmas. Sok újat tanulhattam magammal és képességeimmel kapcsolatban, ráadásul egy jó játékkal és társasággal csak repül az id?. Ha valami igazán hasznos és még izgalmas is, akkor ez az!


Nagy Zselyke, hallgató, BGE




Meglepődtem, hogy mennyire bele tudtam magam élni egy olyan karakterbe, akinek tulajdonságai, erősségei nem minden esetben egyeznek az én valóéletbeli erősségeimmel.
Én mindenképpen ajánlanám ezt a tréninget másoknak is, mert olyan tulajdonságaik és erősségeik fognak előtörni, amiről adott esetben nem is tudnak, hogy léteznek.

Zsoldos Maja, hallgató, BGE



A játék során először a kíváncsiság fogott el, mert nem tudtam mire számítsak, hogy pontosan milyen élménnyel távozom, viszont játék közben teljesen felszabadultnak és izgatottnak, a játék végén pedig rendkívül boldogan és feltöltve éreztem magam. Mint egy gyerek, aki életében először levittek a játszótérre.
Mindenkinek ajánlanám ezt a tréninget, nem csak hogy egy remek időtöltés, de számomra méghozzá teljesen új is volt, így egy felejthetetlen élménnyel lettem gazdagabb. Emellett szorosabb lett a kapcsolatunk a játékostársakkal és sikerült jobban megismernünk egymást és magamat is sikerült egy kicsit jobban megismernem.

Szilágyi Roland, hallgató, BGE


A szerepjáték számomra egy teljesen ismeretlen terület volt, kicsit fenntartással, némi izgalommal indultam neki. A játék során egyre inkább beleéltem magam a szerepbe, teljesen megfeledkeztem a külvilágról, szinte egy pillanat alatt véget ért egy 3 órás játék. A feladat végéhez érve pedig már teljes mértékben magaménak éreztem a karakteremet, jókedv?en és magabiztosan „játszottam”.
Természetesen ajánlanám ezt a tréninget, hiszen nem lehet elmondani azokat az élményeket, tapasztalatokat, amiket játék során észlelünk. Egy teljesen új világba képzelhetjük magunkat, ami eltér a megszokott valóságtól. Nem is sejthetjük, hogy a tudatalattink illetve a személyiségünk mennyire befolyásoló tényező egy-egy szituációban. Nem utolsó sorban a visszajelzések alapján, pedig váratlan, számunkra ismeretlen dolgokat is megtudhatunk önmagunkkal kapcsolatban.

Adorján Blanka, hallgató, BGE













Szerepjáték, mint tréning?

 


2021. január 7., csütörtök

Ars poetica

"A tanulás nem más, mint annak a felismerése, hogy a dolgok megváltoztathatóak."*

Nekem a történetmesélés egy olyan csoportos tevékenyég, ahol a résztvevők oldottan, jókedvűen tanulnak magukról, egymásról és a világ dolgairól.



Ezzel a két mondattal hozzávetőlegesen le is írtam az életemet.


Miért a mesék?

Első emlékeim egyike, úgy négy éves lehettem, hogy a kedvenc nagypapám mesél. Egy rendkívül magas ember volt, aki, ha végigfeküdt a kanapén, lelógott a lába. Ilyenkor a hasára ültetett lovagló ülésben, és mesélt. Olyan meséket, hogy én találhattam ki a helyszínt, a szereplőket, és néha a konfliktust is. Ő pedig lemesélte. Rengeteget nevettünk. Ahogyan mesélt, a tüdeje rezgése áthatotta az egész lényemet, és amikor mesélek, mindig az a gyermek vagyok, aki ott ül a nagypapája hasán, és övé az egész világ.

Úgy tűnik, azóta sem hagytam abba a mesélést. Mesélek tanárként az egyetemi katedráról. Mesélek trénerként a résztvevőknek. Mesélek a világról a fiamnak, és ott örvénylik körülöttünk az egész mindenség. És persze mesélek értékesítőként az ügyfeleimnek, hogy miről tudok még történeteket mondani. Na meg hétvégénként a barátaimnak, mert a kedvenc hobbim is az, hogy mesélek.


...és a tanulás?

Az egyik alapélményem a tanulás. Amin nem azt értem, hogy ülök egy könyv felett - az nehezebben megy - hanem azt, hogy ülünk körben, és tanulunk együtt. Tanulunk és tanulunk az iskolában, az egyetemen, tréningeken...mindenhol.

Tavaly sikerült megfogalmazni magamnak, hogy sehol nem érzem magam annyira otthon, mint amikor egy csoporttal együtt tanulunk. Együtt vagyunk, jól érezzük magunkat, történeteket mesélünk, és tartalmasan telik a közösen töltött idő.


Nekem, ez. 



Együtt, mesélve, tanulunk, és megváltoztatjuk mindazt magunkban és a világban, amivel nem vagyunk elégedettek.



Ez is egy mese...



...meg ez is





*Claude Steiner


2020. december 3., csütörtök

A 2020-as év margójára

 "Nem az a kérdés, hogy lesz-e következő válság, hanem az, hogy mikor." - Simon Sinek


Amikor a 2020-as évet terveztem, a 15%-os növekedést konzervatívnak, mégis szerénynek éreztem. Most decemberben már egy 0%-os növekedésnek is nagyon tudnék örülni, de ez biztosan nem fog bekövetkezni. 

És ezzel el is érkeztünk oda, hogy vajon merre is tartunk mindannyian? Hogyan lehet tervezni egy olyan világban, ami nem csak gyorsan, de egyre gyorsabban is változik. Mert, hogy tervezni kell, az nem kérdés. Tervek nélkül csak sodródás van. Viszont ha az idei évet nézem, akkor szorosan kapaszkodni a számokba egy elég nagy szorongást kiváltó tevékenység, ami még fárasztó is.

De akkor hogyan? Hogyan tervezek egy olyan évben, ahol az ügyfeleim teljes köre úgy tudja leírni a közeljövőt, hogy talán? Cégvezetőként nyilván másnak sem ismeretlen a mondás, hogy "a költség az fix". Mindezt egy olyan környezetben, ahol világcégek csődölnek be, és építenek le ezerszámra munkatársakat? Ha ők nem tudták ezt előre tervezni - pedig biztosan volt pár "business strategist" a fizetési listájukon - akkor nekem milyen eszközeim vannak rá?


Végül oda lyukadtam, hogy pedig vannak rá eszközeim. Az egyik ilyen mondat, amit idén találtam, hogy 

"ott vagyok ok, ahol jól érzem magam". 

Vagyis azok a tevékenységek, amiket örömmel csinálok, sokkal magasabb minőséget képviselnek. Ezen túl pedig szívesebben nyúlok az ilyen témákhoz, aminek az a következménye, hogy a tevékenység maga alkalmazkodó képesebb. Adaptívabb. Vagyis azok a dolgok élik túl a válságot könnyedén, amik mögött ott vagyok érzelmileg.


A másik ilyen mondat, pedig az, hogy

  "örülni szabad"

Azért, mert a számok nem a pénzügyi terv szerint alakultak, az nem feladatként adja a szorongást. A válság egy objektív körülmény, amit nyilván kezelni kell, de ettől még örülhetek azoknak a dolgoknak, amik egyébként körülvesznek.


De hogy jön ez a tervezéshez?


Az idei év tanulsága, hogy azok a tevékenységek igazán válságállóak, amiket szeretek csinálni. Ott nem kezdek el szorongani, ha esik a forgalom, vagy megbillen az eredmény. 

A folyomány folyománya, hogy a következő válságra való felkészülés egyik eleme, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektessek azoknak a dolgoknak a megvalósítására, amik mögé érzelmileg teljesen be tudok állni - még ha rövid vagy középtávon nem is annyira profitábilisak - mert azok fogják kiállni a következő összeomlás próbáját.

Rendkívül félelmetes ugyanakkor arra gondolni, hogy az a hosszútávon fenntartható működésem alapja, hogy jól kell magam érezzem. De ha már belevágtunk...


Végül pedig egy Axl Rose idézettel szeretnék búcsúzni az idei évtől, és Tőled is, kedves látogató:


"Deep inside we're all somebody, doesn't matter, who you wanna be"




2020. február 7., péntek

A nagy networking félreértés

Olvastam tavaly nyáron egy cikket a kapcsolati tőkéről. A cikk azt állította, hogy az egy kapcsolat, akit fel merek hívni, fel akarok hívni, felveszi a telefont és merem ajánlani szakemberként a saját témájában.

Ezen úgy elgondolkoztam. Több, mint húsz éve foglalkozom értékesítéssel, és világ életemben nagyra voltam azzal, hogy kit ismerek... Aha.

Így aztán a nyáron nekiláttam, és átböngésztem a telefonomat, hogy a benne lévő 2000+ kapcsolatból mennyi felel meg a a fenti kritériumoknak. 
A "jó szakembernek tartom"  szűrővel kiesett 1500 kapcsolat....
Írd és mondd, volt a telefonomban 1500 olyan ember, akihez valójában nem szerettem volna az arcomat adni, vagy nem szívesen vettem volna tőle bármit.

Teljesen őszintén, Te, kedves olvasó, mennyi LinkedIN vagy Facebook ismerősödet mernéd ajánlani egy neked fontos személynek? Komolyan!

Ezek után nekiálltam egyesével felhívni ezeket az embereket, hogy ki az aki rámér egy kávéra. Itt is volt pár arculcsapás, hogy például egyetemi csoporttársaim tették rám a telefont.

Ma kettőszáztizenkettő - azaz 212 - név van a kapcsolati táblámban.


Ők azok, akik bármikor felveszik a telefont, és van is miről, miért beszélnünk.

Ez kapcsolati tőke. Legalábbis szerintem.

Mostanában rettenet menőnek tetszik, hogy közösségi média oldalakon fű-fa-reptéri kutyus bejelöl, hogy "bár nem ismerjük egymást, de...". És ennyi. Nem ülünk le, nem építünk kapcsolatot, nem megyünk tovább. Bejelölt. Juhú.

Negyvenen  túl nem én vagyok az ifjú titánok megtestesítője, ezzel képben vagyok. Ugyanakkor nem gondolom, hogy valós gazdasági eredményt fel lehet mutatni egy jól kommunikálható "sokezerismerősömvan" mutatóval.

Nekem a kávé. Leülünk, belenézünk egymás szemébe, és az.





2019. július 29., hétfő

Lehet mindenkinek eladni?

Poltitikailag nem korrekt, véleménycikk következik.

Az alapkérdés, amit megpróbáltam átgondolni egy múlt heti előadás kapcsán, hogy vajon rendelkezhetünk-e azzal a képességgel, hogy mindenkinek képesek legyünk eladni?

A válaszom megelőlegezve pedig az, hogy nem.

Rövid példával szeretném szemléltetni.

Öt évig dolgoztam egy kiadóvállalatnál - ami jellemzően gazdasági-közéleti lapokat adott ki -  értékesítési vezetőként, és az volt a dolgunk, hogy hirdetéseket adjunk el. A cég kultúrájából adódott, hogy a munkatársaknak többnyire gazdasági-pénzügyi végzettsége volt.

Egy szép napon a kereskedelmi vezető felvett egy értékesítőt, akiről első ránézésre azt gondoltuk, hogy nem fogja kitölteni a próbaidejét. A hölgy gyönyörű volt, mindig meg volt csinálva a haja és a sminkje. Bizonyosan sok időt töltött a ruháinak a kiválasztásával. Ezzel együtt nem igazán érdekelte az őt körülvevő világ,nehéz volt vele beszélgetni a divaton és a bulváron kívül bármiről. Szakmailag nem volt igazán felkészült, és - írd és mondd - egy bőrönddel járt ki az ügyfelekhez, hogy meg tudja mutatni, milyen lapokban lehet hirdetni. Az én szememben Ő volt a kétlábon járó bukás.

Tévedtem. Hatalmasat. A hölgy rendkívül sikeres lett egy olyan szektorban, ahol előtte sokan kudarcot vallottak. Beauty és fashion. Milliós megrendelések kezdtek el ömleni ezektől a cégektől, és nem értettük.

Egy szép napon elmentem vele tárgyalni hazánk celebvilágának egy szépen rajzolt képviselőjéhez. Én negyven oldalas prezentációval készültem, kutatásokkal, esettanulmányokkal...ahogy én jónak gondoltam. De mert nem az én ügyfelem volt a celeb, így szép csöndben végigültem a beszélgetést, és figyeltem. Ötven percet beszélgettünk a csillagjegyekről - "....bika aszcendenssel, éééérted!" - a kristályok gyógyító hatásáról - "ha a rózsakvarc nem, akkor semmi!" - illetve a holdciklusok jótékony hatásairól - "...fogyózni Drágám, csak holdtölte után...". Majd az óra vége előtt a celeb hajlandó volt tudomást venni rólam, beletúrt a prezentációba, majd egy fél perces látszólag céltalan lapozgatás után így foglalta össze a benne látottakat: "Akkor ezt ilyen menedzsercsávók olvassák, igaz? Jöhet!"

Nem volt áralku, nem volt érvelés, nem volt tárgyalás. Rendelés volt és árbevétel. 

A kolleganő cinkosan rámkacsintott, és biztosított arról, hogy neki a jövőben sem lesz szüksége kutatásokra.

Évekig tartott amíg megértettem, hogy az értékesítési eszköztárból csak azt érdemes használni, ami érdekli a vásárlót, és hitelesen elő tudjuk adni. Ha pedig nincsen a kettőnek metszete, akkor az nem a mi ügyfelünk.


Egy volt főnököm mindig azt mondta, hogy "Az értékesítés kontaktsport. Meg kell keresned háromszáz ügyfelet, és azt a hármat kell megtalálni, ahol csettintésre működnek a dolgok."

2019. május 31., péntek

a menő viking repper Ongaújfalu felé

Voltam bent a héten a Váci utcában. Ez önmagában nem hír, viszont az írás további része sem az. Cserébe szeretném megosztani a mély és arconütős élményem a regionálisan is tettenérhető kultúrális kontrasztról.

Váci utca.
Fiatalok, derüsek és végtelen gazdagok. Ez jutott elsőre eszembe. Olyan lányok és fiúk sétálgattak a szépen rakott térköveken, akiknek első tippre a cipőjük többe kerülhetett, mint az összes rajtam lévő ruha. De nem ez fogott meg. Sosem szerettem sokat ruhára költeni. Hanem az, ahogyan megélték saját magukat. 
Volt egy fiú, akiről konkrétan a netflixen futó, Vikingek című sorozat statisztái jutottak eszembe. Szépen megrajzolt - bizonnyal barber shopban készült - szakállal, és man bunnal. (akinek nincsen meg, ez az oldalt majdnem kopaszra felszedett, felül hosszúra hagyott, hátul kontyba fogott férfi frizura) A korhű közpékori fejszőrök mellé, stílusban meghökkentő bőrkabát, tréningruha és comme-il-faut tréningcipő társult. A szakállban lazán befont fémdíszekkel. Mintha a netflix adása átszűrődött volna egy Takeshi 6ix9ine klippen. A klasszikus, "hogyan ne menj állásinterjúra" kinézet. (Csak a ruhák szinten tartása többe lehet, mint egy egyetemi tanársegéd fizetése).
Nem az volt a furcsa, hogy én kilógtam a tömegből, hanem az, hogy ő nem.
Emellett pedig - zord északi harcoshoz méltón - teljesen komolyan vette saját magát. Nekem rögvest felsejlett a háttérben egy bőkezű szponzor, aki megengedheti magának, hogy egy öntudatos vikinget finanszírozzon. (és megint csak az én projekcióm, hogy nem tudom elképzelni, hogy az utcában hömpölygő cca kétszáz repperharcos mind Steve Jobs-szintű vállalkozó-zseni, akiknek már mindegy, hogyan néznek ki)

Onga újfalu.
Msikolctól kifelé. Egy repedezett aszfaltsáv. Szegély nélkül. Az út szélétől a házakig terülő tizenméteren csak gaz, és a házakból kidobált(?), gazzal körbenőtt bútorok. A házakon többnyire volt tető, ritkábban vakolat. Féltem. Olaszliszka minden, médianagyította rettegése megképzett az anyósülésen. Uramisten, ha itt valami nekiütődik az autómnak, és biztosan nem állok meg, hanem kipadlózom a gázpedált, és sikító motorral elszáguldok a legközelebbi rendőrörsig. Az út menti gazban félmeztelen, naptól mélybarnára sült, mezitlábas, három és tíz éves forma gyerekek rohangáltak. Csapatban. Néha egy láncra kötött kutya néma, agresszív tekintete kísért. Nyilván mélyíti az élményt, hogy mostanában többet dolgozom Borsodban, olyan emberekkel, akiknek a nyolc általános a legmagasabb végzettsége, és egy részük funkcionális analfabéta.

Hogyan fogjuk ezt összekötni? Hogyan fognak ezek az emberek szót érteni egymással? Fognak? Fogunk? Fogjuk?