"A tanulás nem más, mint annak a felismerése, hogy a dolgok megváltoztathatóak."*
Nekem a történetmesélés egy olyan csoportos tevékenyég, ahol a résztvevők oldottan, jókedvűen tanulnak magukról, egymásról és a világ dolgairól.
Ezzel a két mondattal hozzávetőlegesen le is írtam az életemet.
Miért a mesék?
Első emlékeim egyike, úgy négy éves lehettem, hogy a kedvenc nagypapám mesél. Egy rendkívül magas ember volt, aki, ha végigfeküdt a kanapén, lelógott a lába. Ilyenkor a hasára ültetett lovagló ülésben, és mesélt. Olyan meséket, hogy én találhattam ki a helyszínt, a szereplőket, és néha a konfliktust is. Ő pedig lemesélte. Rengeteget nevettünk. Ahogyan mesélt, a tüdeje rezgése áthatotta az egész lényemet, és amikor mesélek, mindig az a gyermek vagyok, aki ott ül a nagypapája hasán, és övé az egész világ.
Úgy tűnik, azóta sem hagytam abba a mesélést. Mesélek tanárként az egyetemi katedráról. Mesélek trénerként a résztvevőknek. Mesélek a világról a fiamnak, és ott örvénylik körülöttünk az egész mindenség. És persze mesélek értékesítőként az ügyfeleimnek, hogy miről tudok még történeteket mondani. Na meg hétvégénként a barátaimnak, mert a kedvenc hobbim is az, hogy mesélek.
...és a tanulás?
Az egyik alapélményem a tanulás. Amin nem azt értem, hogy ülök egy könyv felett - az nehezebben megy - hanem azt, hogy ülünk körben, és tanulunk együtt. Tanulunk és tanulunk az iskolában, az egyetemen, tréningeken...mindenhol.
Tavaly sikerült megfogalmazni magamnak, hogy sehol nem érzem magam annyira otthon, mint amikor egy csoporttal együtt tanulunk. Együtt vagyunk, jól érezzük magunkat, történeteket mesélünk, és tartalmasan telik a közösen töltött idő.
Nekem, ez.
Együtt, mesélve, tanulunk, és megváltoztatjuk mindazt magunkban és a világban, amivel nem vagyunk elégedettek.
Ez is egy mese...
...meg ez is
*Claude Steiner
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése