2016. december 22., csütörtök

egy újabb büszke kontraktus

Még a beigli előtt szeretném szerénytelenül megosztani, hogy értékesítésfejlesztés területen újabb ügyféllel gazdagodtunk - és őszintén remélem, hogy ezt ügyfelünk is gazdagodásnak fogja megélni.



Trevenum Kft, köszönjük!

2016. december 16., péntek

2016. december 13., kedd

Könyves Tóth Kristóf - tanácsadói arcképcsarnok

Mára pedig egy igazi egzotikus meglepetést tartogatok Nektek. Kristóf ugyanis pilóta. Nem is akármilyen, hanem kapitány. Utasszállító gépeken. Emellett pedig pilótákat treníroz együttműködésre, kommunikációra és erőforráskezelésre.






...és ha elfelejtettem volna mondani, akkor hasonló tréningeket tart nálunk is.


Amilyen munkákban igazán otthon érzem magam:

Amikor a hagyományos keretek közül kilépve sikerül új utakon elindulni, egy igazán jó csapattal, egy komoly kihívás felé. Amikor meg kell találni az embert, a nyakkendő, az öltöny és a sablonok mögött.

Legnagyobb szakmai sikerem: 

Svédországban, kétmotoros repülőgépen oktatóként, műszaki hiba miatt egy valódi kényszerleszállás, a lehető legtöbb emberi erőforrás, információ és eszköz használatával, Sokat tanultunk belőle mindannyian. Az igazi vészhelyzet egy nagyon ritka és érdekes szituáció, fontos lépés az önismeret útján is.

A munka, amit igazán szerettem:
    
A mostani munkám!

Ami motivál:

Új dolgokat felfedezni a környező és a belső világban, kihívásokat legyőzni, értéket teremteni és átadni. 


Úton haza

Tudom, hogy mindannyian szíveteken viselik Ravasz Balázs klubtársam festményének sorsát.

Ím egy paparazzi kép Inaráról, úton hazafelé.


2016. december 12., hétfő

Salamon Éva - tanácsadói arcképcsarnok







Amilyen munkákban igazán otthon érzem magam:
Kommunikáció, marketing, pr, online marketing, ezen belül pedig, ha probléma van, ha jobb kell, ha több kell, ha más kell.
Ha nem sablon megoldások kellenek, hanem „kézműves, egyedi” ötlet és kivitelezés.

Legnagyobb szakmai sikerem:
Egy „saját projekt”. A lopott autóm megtalálása egy facebook játék segítségével.

A munka, amit igazán szerettem:
Amit éppen legutóbb fejeztem be. Lerakom, hátralépek és ránézek.

Ami motivál:
A gordiuszi csomó. Ha elhangzik, hogy még senkinek nem sikerült, lehet, hogy nem is lehet...


2016. december 9., péntek

szerelmünk, Inara

A múlt héten kaptam meg az egyik kedves beszállítómtól, hogy ügyvezetőt nem hallott még úgy beszélni a cégéről, mint ahogyan engem Inaráról.

Ezen elgondolkodtam. (másrészt pedig meglepett, mert nem gondoltam, hogy ennyire látszik)

Mert tényleg.

Azon túl, hogy Inara mi vagyunk, akik alkotják, Inara valahogy túlmutat ezen. Van egy entitása. Értékei. Megjelenése. Viselkedése.

És valóban sosem voltam jobban elköteleződve cég iránt.

Mondják, hogy a motiváció minden. És ha ezen múlik, akkor valóban világot fogunk hódítani.

Mi.

Inara.


2016. december 8., csütörtök

147

A mai nappal befejeztem az idei évet tréningszempontból.
147 nap tréninggel. Márhogy nem cégszinten, hanem én személyesen.



Leírom még egyszer. Egyrészt mert jól esik, másrészt pedig mert szerintem ez gyönyörű.

Egyszáznegyvenhét nap tréning.

Idén.

Köszönöm mindenkinek:)

Zsiga Judit - tanácsadói arcképcsarnok







Amilyen munkákban igazán otthon érzem magam:


Akkor érzem jól magam, ha emberekkel, csoportokkal kapcsolódni tudunk egymáshoz és inspiráló együttműködés alakul ki köztünk.


Legnagyobb szakmai sikerem:


2015-ben TRAINER AWARD pályázaton nemzetközi kategóriában II. helyezést értem el / Wifi International /. A pályázaton kilenc ország 65 jelöltje indult különböző pályamunkákkal. Egy olyan képzési programot dolgoztam ki, amely a duális szakképzésben résztvevő cégek szakoktatóit készíti fel az Y és Z generációs fiatalok oktatására és a generációs szakadékok áthidalására.


2010-ben az általam vezetett oktatási intézmény megyei PRÍMA PRIMISSZIMA közönség díjat nyert.


A munka, amit igazán szerettem:


A DROGERIE MARKT belső trénereinek felkészítése a 21. századi Z generációs fiatalok fogadására a duális szakképzésben. Feladatom volt a trénerek szakértői támogatása, a közösen kidolgozott program alapján pilot tréning megtartása, tréneri kézikönyv és oktatói segédanyagok, prezentációk kidolgozása. Az ország minden DM üzletvezetőjét eszerint a program szerint készítik fel a Z generációs tanulók fogadására.


Ami motivál:


A kreativitást, innovációt igénylő feladatok motiválnak leginkább.
Az emberek és csoportok viszonylatában pedig az, ha mindannyian érezzük, hogy együtt sokkal eredményesebbek vagyunk, mint külön-külön.




2016. november 30., szerda

BGE, Ügyfélkapcsolatok

Küldetésünk, hogy az értékesítés szakma legyen. Ha ma azt mondom valakinek, hogy értékesítő vagyok, akkor kiül a szemébe a szánalom. Tényleg.
Most fejeztük be a BGE-n az Ügyfélkapcsolatok nevű tantárgyat. Szerintem ők már másképp fognak ránézni. 



....és hát a leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik.

2016. október 15., szombat

változó metódusok

Célhoz választok eszközt. Ez tünhet banálisnak is. De.
Változó körülmények mellett, állandó célnál is változnak az eszközeim.
Kifejtem:)
Az elérhető információk mennyisége folyamatosan és bővülő ütemben gyorsul.
Az információk elérésére szolgáló eszközök köre, jellege is változik.
A befogadók attitűdje is gyorsulva változik.

Trénerből könnyű helyzetben vagyok - könnyű helyzetben vagyok? - mert azzal, hogy van terem játszani, fenn tudom tartani a figyelmet.
De tanárból?
Mi van akkor, amikor sok lexikális tudást kell átadnom?
Van értelme sok lexikális tudást átadni?
Úgyis ott van a kezükre nőve az okostelefon. Kiállhatok a tába elé, és felvetíthetek egy ötvenes listát bulletpointokban... de minek?
Maradnak a gyakorlatok. Azzal legalább bent tudom tartani a figyelmüket.
(Teszem hozzá, hogy imádják az óráimat, mert folyamatosan interakcióban vannak tartva.)

Meg ugye az van, hogy a mostani nappalisok '95-ben születtek. A héten volt tréningrésztvevőm, aki '93-as. Sok különbség nem annyira volt.




Van egy ügyfelem, aki annyira bleeding edge technológiával dolgozik, hogy két hetente kell továbbképzésre járnia, ahhoz hogy tudjon érdemben dolgozni. Csak gyakorlati képzései vannak.

Y és a metakommunikációs szimbólumhasználat

Ha még nem meséltem volna, nappalisokat tanítok a BGE-n, másodév, kkv szakirány.
Fiatalok, nyitottak, és nem annyira fogják magukat vissza, ha arról kell nyilatkozni, mi a véleményük. (meghát az Y generáció egyébként is hot topic)

Most szerdán futottunk alá annak, hogy hogyan is van az, hogy milyen szimbólumokat használnak ők kommunikációra, meg milyet nem.

Onnan indult a beszélgetés, hogy nekik már egészen mást jelent a megjelenés. Amikor én az ő korukban - ezt még leírni is rettenet - akkor az üzleti megjelenés még öltönyt, nyakkendőt, cipőt, táskát, ilyeneket jelentett.
Ezeknek a gyerekeknek viszont nem sok mindent mond, hogy milyen nyakkendő van rajtam. Sőt. Az első dolga úgyis az, hogy rámkattint a világhálón, megnéz a LinkedIN-en, és gyorsan megnézi, hogy a cégem mennyit forgalmazott tavaly. A világ hirtelen áttetsző üvegből lett. Mark Zuckerbergnek sem a szürke pólója adja a narratívát.

Cserében azt sem tudnám elmondani, hogy nem használnak szimbólumokat státuszkommunikációhoz, hiszen egy jól szabott iPhone azért megadja a mondandóm súlyát.



Remélem erről lesz kutatás! Most olvastam, hogy ERSTE banknál feloldották az öltöny-nyakkendő protokolt.


O tempora, o mores!:)


Serendo, the place to go

Mindenkinek vannak kedvenc csücskei a városban. Nekem is van szívem csücske, már ha tréninghelyszínről beszélünk. (nem, ez nem egy fizetett poszt, még mielőtt....)

Szóval, hogy a Bartók Béla út 9 - egy kisebb dobásra a Gellért hoteltől - van a Serendo tréningerme.
Kedves, igényes, kényelmes, figyelmes kiszolgálás...aligha tudnék elismerőbben nyilatkozni.

Nehezen tudnám megfogni, hogy miért szeretem ennyire. 50nm-es termek, elgondolkodtató idézetek a falon, Nespresso kv, súlyos tölgyfa asztal a konyhában, tükrökkel kirakott folyosók, hogy nagyobbnak hasson.

Az elemek önmagukban nem adnak sokat.

De így együtt...



utókövetés, beépülés, viselkedésmódosítás

Hogy azért ezek olyan tényleg súlyos kérdések bármilyen képzésnél.
Mert addig rendben van, hogy munkatárs eljön tréningezni, de közmondásos, hogy annak amit ott tanul a 80%-a ha nem is rögtön, de a szemétben köt ki. Ahhoz viszont tényleg drágák ezek a képzések, hogy kiszórjuk őket.

Technológiai és szakmai partnerünk az Analogy Zrt. ad erre megoldást egy ötletes startuppal, ami most Practify néven fut. Közösségi tudásmegosztó rendszer, ami a képzés tematikájára épülve ad segítséget arra, hogy az ott tanultakat 


Namost itt nem elixír árulás folyik. A ki nem tűzött célokat ez a softveres megoldás sem valósítja meg. Másképp, ha nem tudom, hogy mit várok a képzés eredményeképp, akkor itt sem fogok válaszra lelni, és végképp nem válaszolja meg helyettem.

Viszont ha van prompt célom - esetleg ezek összhangban vannak az üzleti céljaimmal - akkor hatalmas segítség lehet.

Salamon János, az eszköz alapító-ötletgazdája épp most ír egy doktorit az ELTÉn ebből, és lesz majd esettanulmány interjúja velünk, és egyik kedves ügyfelünkkel PalmSpeddel.



A MediaBrands


Nálunk voltak. 
Tréningen.
Tényleg.

Egy világszinten vezető kommunikációs ügynökség hozzánk jön előadástechnikát és tárgyalástechnikát tréningezni.

Egyrészt hatalmas megtiszteltetés volt.
Másrészt pedig ugyanakkora kérdőjel, hogy mit fogok tudni adni olyan munkatársaknak - és vezetőknek - aki az elmúlt másfél évtizedet azzal töltötték, hogy erősen soft szolgáltatásokat fejlesztettek, csomagoltak, viszonteladtak.

Nyilván nem képességfejlesztés zajlott, mert a megjelenők úgy improvizáltak, hogy azt öröm volt nézni, de legalább a struktúra és szemlélet téren tudtam adni a résztvevőknek.

Mai melldöngetés kimaxolva.



Beköszöntő

Kedves Látogató!

Üdvözöllek itt a céges honlapunk blogján!
Rengeteget gondolkoztam azon, hogy a mindennapos történeteinket hogy, hol, milyen formában dolgozzam fel.
Meg hogy ez vajon miért és hogyan fog értéket teremteni.

Azért döntöttem a blog mellett, mert itt kötetlenebbül, bővebben, részletesebben fogok tudni mesélni arról, hogy milyen szakmai újdonságaink, eredményeink, felfedezéseink vannak.

Remélem, sokszor fogunk tudni Téged itt üdvözölni!


Maradok tisztelettel!

Rébeli-Szabó Ferenc