Voltam bent a héten a Váci utcában. Ez önmagában nem hír, viszont az írás további része sem az. Cserébe szeretném megosztani a mély és arconütős élményem a regionálisan is tettenérhető kultúrális kontrasztról.
Váci utca.
Fiatalok, derüsek és végtelen gazdagok. Ez jutott elsőre eszembe. Olyan lányok és fiúk sétálgattak a szépen rakott térköveken, akiknek első tippre a cipőjük többe kerülhetett, mint az összes rajtam lévő ruha. De nem ez fogott meg. Sosem szerettem sokat ruhára költeni. Hanem az, ahogyan megélték saját magukat.
Volt egy fiú, akiről konkrétan a netflixen futó, Vikingek című sorozat statisztái jutottak eszembe. Szépen megrajzolt - bizonnyal barber shopban készült - szakállal, és man bunnal. (akinek nincsen meg, ez az oldalt majdnem kopaszra felszedett, felül hosszúra hagyott, hátul kontyba fogott férfi frizura) A korhű közpékori fejszőrök mellé, stílusban meghökkentő bőrkabát, tréningruha és comme-il-faut tréningcipő társult. A szakállban lazán befont fémdíszekkel. Mintha a netflix adása átszűrődött volna egy Takeshi 6ix9ine klippen. A klasszikus, "hogyan ne menj állásinterjúra" kinézet. (Csak a ruhák szinten tartása többe lehet, mint egy egyetemi tanársegéd fizetése).
Nem az volt a furcsa, hogy én kilógtam a tömegből, hanem az, hogy ő nem.
Emellett pedig - zord északi harcoshoz méltón - teljesen komolyan vette saját magát. Nekem rögvest felsejlett a háttérben egy bőkezű szponzor, aki megengedheti magának, hogy egy öntudatos vikinget finanszírozzon. (és megint csak az én projekcióm, hogy nem tudom elképzelni, hogy az utcában hömpölygő cca kétszáz repperharcos mind Steve Jobs-szintű vállalkozó-zseni, akiknek már mindegy, hogyan néznek ki)
Onga újfalu.
Msikolctól kifelé. Egy repedezett aszfaltsáv. Szegély nélkül. Az út szélétől a házakig terülő tizenméteren csak gaz, és a házakból kidobált(?), gazzal körbenőtt bútorok. A házakon többnyire volt tető, ritkábban vakolat. Féltem. Olaszliszka minden, médianagyította rettegése megképzett az anyósülésen. Uramisten, ha itt valami nekiütődik az autómnak, és biztosan nem állok meg, hanem kipadlózom a gázpedált, és sikító motorral elszáguldok a legközelebbi rendőrörsig. Az út menti gazban félmeztelen, naptól mélybarnára sült, mezitlábas, három és tíz éves forma gyerekek rohangáltak. Csapatban. Néha egy láncra kötött kutya néma, agresszív tekintete kísért. Nyilván mélyíti az élményt, hogy mostanában többet dolgozom Borsodban, olyan emberekkel, akiknek a nyolc általános a legmagasabb végzettsége, és egy részük funkcionális analfabéta.
Hogyan fogjuk ezt összekötni? Hogyan fognak ezek az emberek szót érteni egymással? Fognak? Fogunk? Fogjuk?